nem vagyok egyszerű....

...éppen ezért az érzelmeim sem egyszerűek. Néha racionálisak, néha csak úgy jönnek aztán mennek, a legtöbbször a hasamból döntök...szóval leginkább bonyolultak.
Elsőre amit írni fogok, talán ridegnek tűnik, de én így érzek és ez vagyok én. Amit a Balázs iránt érzek, az egyátalán nem összehasonlítható azzal amit az életemben eddig éreztem bárki iránt is. Tudom, hogy az ember soha nem szeret 2 embert úgyanúgy (max. a gyermekedet) ezért nehéz is lenne hasonlítgatni. Amit tulajdonképpen mondani akarok, az a következő:
amit érzek, az csöndes, nem háborog és nem fáj, nem érzem magam úgy mint aki be van lőve, vagy mint aki lenyelt egy marék lepkét. Nem akarok neki folyton szerelmes sms-eket küldözgetni, vagy hivogatni és a telefonba nyögdécselni, mennyire szeretem. Nincs szükségem arra sem, hogy ő ezt tegye. Nem kell bizonygatnia az érzéseit banális dolgokkal, és én sem érzem azt, hogy nekem ez most muszáj lenne.
Mégis szeretem őt, úgy ahogy még soha senkit előtte. Csendben, óriási tisztelettel, megértéssel és hálával. Ha rágondolok azt érzem nem tudok hálát adni az életnek azért, hogy ő van nekem, hogy mellette ébredhetek reggelente és hajthatom álomra a fejem.
Nem mondom neki naponta, hogy szeretem (talán túl keveset is) mégis az az érzésem, hogy ő az én kikötőm...