Freitag, 30. September 2011

felkészülés

így pár hónap távlatából, bátran állíthatom, hogy felkészültem az anyaságra, és minden tőlem telhetőt elkövettem annak érdekében, hogy jó anya legyek. Mostanra, 7,5 hónap elteltével egyre többször érzem azt, hogy anya vagyok, és, hogy jó anya vagyok. De ehhez nagyon sok minden fel kellett dolgoznom az életemből.
Előttem sosem volt egy jó anyai példa. Édesanyám korán elhagyott bennünket, és míg velünk volt, is csak ivott és nem foglalkozott velünk. a szüleim válása után jött egy újabb "Anyu" akit ismételten nem neveznék jó példának, ráadásul a viszonyuk is többször volt iszony, mint viszony.
Tudtam, ha normális kapcsolatot szeretnék, és jó szülő szeretnék lenni, hosszú út áll előttem, sok mindent el kell engednem, más dolgokat viszont be kell engednem az életemben. Én azt mondom, eleve ezt felismerni, már dicséretes dolog, ezek érdekében pedig tenni valamit, szinte kitüntetést érdemel :)
Hogy mindezt ma így látom a kineziológusom érdeme, aki sokat dolgozott velem, és sokat segített nekem.
Köszönöm Kata

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen