Borsó meg a héja....

Évekkel ezelőtt történt az eset, amikor is találkoztak ők ketten azon a fülledt nyári napon. A komisz zöld színű héj körbe-körbe sétált a piacon. Pimaszkodott a többi zöldséggel, feleselt a komákkal, hangos volt tőle az egész csarnok. Egyszer csak felfigyelt valakire: egy zsenge korú, élénk zöld borsószemre, aki hetykén legyezgette magát egy szalmaszállal a standon és közben egy könyvet olvasott...
A héja köszörült egyet a torkán majd odalépett hozzá:
- Na idefigyelj borsócska! - mondta. Itt van a kofám szekere (azzal a háta mögé mutatott a lepukkant kemping biciklire) és ha van kedved gyere el hozzánk a tanyánkra. Van ott minden: bőséges locsolás és napfény, három kutya, a gazdám és a felesége. Közben elmondhatnád nekem hogyan állsz "héj ügyileg" és volna-e kedved esetleg az én borsóm lenni ezentúl?
- Köszi szépen - válaszolt a borsó, de nekem már van héjam. Korai szedés, sokkal nagyobb mint te és a modorával sincs gondja.

Több sem kellett a héjnak, mérgesen odébb állt. Nagyon feldühítette, hogy valaki csak így visszautasította, de titokban megfogadta hogy nem hagyja annyiban a dolgot.
Attól kezdve minden piacnapon (kedden és pénteken) kitartóan állt a csarnok végében és figyelte a borsó minden mozdulatát. Néha próbált valami figyelemfelkeltő dolgot csinálni: rázendített a zenére hat darab szalmaszálon, zöldségeket cipelt (majd belehalt szegény) és sokat mosolygott (különösen szép fogai voltak, ami egyébként nagyon is imponált a borsónak.)
Néha küldött egy-egy üzenetet a helyi verebekkel: "Tetszik a színed." "Felétek megyünk haza, elvihetlek?" "Hát már sosem fogsz nekem válaszolni?"

De a borsó majdnem egy évig nem válaszolt. Igazából véve nagyon tanácstalan volt szegény, mert ugye volt már egy régi héja, de imponált neki az a komisz zöld… Nem gondolta volna, hogy ennyire kitartó lesz és ez bizony komolyan elgondolkodtatta. Lehet, hogy meg is kedvelte talán? Egy napon aztán üzenetet küldött egy kisegérrel:
"Rendeztem a dolgaimat a héjammal. Ma hazasétálhatunk együtt, ha gondolod."

A héj pedig aznap kifényesítette magát a gazdája kötényében, felmarkolt néhány mezei virágszálat és felnyergelte Samu kutyát - aki aznap úri módon viselkedett és vállalkozott a helyi taxis szerepére -, majd türelmesen várta újdonsült borsóját. Egész úton hazafelé beszélgettek. Szó esett a piacról, a kofákról, más borsókról és héjakról és mire hazaértek mindketten tudták, hogy ők bizony összetartoznak és ha törik, ha szakad ezentúl mindig együtt lesznek.

Sokat sétáltak, nevettek és utaztak együtt: messzi piacokat látogattak meg, álmodoztak, beszélgettek, néha pedig civakodtak mint az idős zöldségek. Esténként a héj dalokat játszott a borsónak a szalmaszálakból eszkábált gitárján, a borsó pedig cserébe finom vacsorát főzött és felolvasott neki. (A héj ugyanis nem szeretett olvasni, egyetlen könyvét az anyukája olvasta fel neki még akkor, amikor a borsó tanodába járt.) Egyszóval mindig úgy csináltak, ahogy a szerelmesek szoktak és ez nagyon-nagyon jó volt.

A piacon mindenki csodájára járt az ifjú párnak, példázatokat és tanmeséket költöttek róluk és közös izgalmas életükről. Igen-igen, bizony innen ered a kifejezés: olyanok ők, mint a borsó meg a héja. Sok tavasz, nyár, ősz és tél telt el így a boldogságban: mindig szorosan fogták egymás kezét, a héj különösen ügyelt arra, hogy melegen tartsa a borsót a hideg téli napokon, míg a fülledt nyári melegben a borsó körbe-körbe szaladgált imádott héja körül. (Ezzel is elősegítve a légmozgást a piaccsarnok szűkös épületében.)

Hát igen ez a mi történetünk :)