Érdekes módon az első pillanattól fogva tudtuk, hogy szeretnénk közös gyermeket, türelmemnek köszönhetően, ha tegnap estem volna teherbe is már késő lett volna. Visszagondolva, nem csodálkozom rajta, hogy szegény úgy érezte magát mint egy fedezőmén...de ne ugorjunk ennyit előre
Őszintén csodálom azért, hogy megismerkedésünk után, vagy inkább kapcsolatunk kezdete után (mivel eleinte igencsak titokban ment a dolog) rövid időn belül meghozta, azt a döntést, ami lehetővé tette azt, hogy ma már anyuka vagyok. Nem telt el 3 hónap, és külön költözött a feleségétől, majd beadta a válópert. Számomra már ez hihetelen volt, hiszem a férfiakba vetett bizalmam igencsak megingott az elmúlt évek folyamán. De most már lassan 2 éve napról napra visszanyerem a bizalmam, és újra hiszek a mesékben és a romantikában.
Megismerkedésünk után 5 hónappal már terhes voltam, és a szívem alatt hordtam Kisborsónkat, és mielőtt bárki azt gondolná, hogy véletlen volt, ki kell ábrándítsam...ő volt a lehető legjobban megtervezett és akart Kisborsó.
Tudom 5 hónap nagyon kevés idő, az ember meg sem ismeri egymást ennyi idő alatt, főleg ha 130 km választja el őket egymástól, de soha semmi kétségem nem volt a döntésünkkel kapcsolatban.
Láttam én már nagyon sok olyan kapcsolatot ami tizen huszon évek után ment tönkre, így mindig is azt gondoltam, nincs mit vesztenünk, hisz mindketten szeretnénk egy Borsócskát. Várhatunk volna még 2, 3 vagy 5 évet, és kimondja, hogy akkor jobb lett volna, hogy utánna nem maradok esetleg egyedül egy gyerekkel?! Így belevágtunk, bár abban azért egyet értettünk ha nem megy a dolog, nem fogjuk erőltetni, hanem elfogadjuk, és kicsit később megprobáljuk újra. De túl sokat nem kellett probálkozni :)
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen